Brian May oldala
Brian May oldala
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
óra
 
Queen+PR
Queen+PR : Koncertturné

Koncertturné

  2010.08.25. 20:39

Koncertturné 

A koncerteken a három fő tag mellett három kísérőzenész játszott: Spike Edney billentyűs, aki az 1986-os A Kind of Magic albumon, és az azt követő Magic Touron a már Queen együttessel zenélt, és Taylor The Cross együttesének a tagja is volt, Jamie Moses ritmusgitáros (The Pretenders, The Hollies) és Danny Miranda basszusgitáros (Blue Öyster Cult, We Will Rock You musical).[6] Első fellépésüket (már a turné részeként) a 2005. március 19-én, a Dél-Afrikai George-ban Nelson Mandela tiszteletére tartott 46664 koncerten adták. Az ezt követő, március 28-i londoni Brixton Akadémián adott koncertjükre nagy volt az érdeklődés, az együttes pedig úgy határozott, hogy kihagyva ezúttal a jegyüzéreket, személyesen a rajongóknak juttatják el a jegyeket, így nagyrészt csak a hivatalos rajongói klubon keresztül lehetett megrendelni azokat.[5]

2005-ben

A 2005/2006-os évben több sikeres turnét adtak a világ minden táján, újra koncerteztek Amerikában is, és 2005. április 23-án Budapesten is tartottak előadást. A koncerteken nagyrészt a Queen-életműből válogattak dalokat, Rodgers csak pár sikeres dalával idézte meg a régi sikereit.

A 2005. július 2-i előadás éppen egybeesett a nagyszabású Live 8 koncertekkel. Bár eredetileg tervezték, hogy megjelennek a jótékonysági műsoron, ez mégsem valósult meg, ezért az előadás során először May a ’39 című dalt, Taylor pedig a Say It’s Not True című AIDS témájú dalát Bob Geldofnak ajánlotta.

Az ismert dalaikon kívül több meglepetésdalt is előadtak: például az Imagine-t John Lennontól, a Sunshine of Your Love-ot a Creamtől, az I Was Born to Love Yout Freddie Mercurytól és a magyarországi koncerten a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, szintén Mercury tiszteletére.[7]

A koncerteket Return of the Champions címen koncertalbum és DVD örökítette meg. A kiadványt vegyes kritikák fogadták,[8] és kereskedelmileg sem lett nagy siker, az angol albumlistán a 12., a Billboard Top 200-on a 84. helyet érte el. Még abban az évben megjelent róla a

Még nincs hozzászólás.
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!