Brian May

2007.07.19. 08:00 :: Hellscream

60 éves lett a rock egyik legnagyobb gitárosa, Brian May.
Brian Harold May 1947. július 19-n született Hamptonban (Middlesex) Harold és Ruth May egyetlen gyermekeként. Édesapja elektromérnök volt, ez Brian karrierjében döntő jelentőségű volt. A közeli feltham-i elemi iskolába járt, majd 1958-tól a hampton-i középiskolában folytatta. Alig 6 évesen már zongorázni tanult, 7. születésnapjára pedig egy kis akusztikus gitárt kapott ajándékba. De ezek mellett pánsípon is ügyesen játszott. A kis Brian tehetsége nem csak a hangszerekre korlátozódott. Apja mérnöki vénáját örökölve szinte állandóan fúrt-faragott, édesapjával összeeszkábáltak például egy kis teleszkópot. Ez annyira jól sikerült, hogy ettől kezdve a csillagászat is hobbijává vált.

A középiskolában a haverok között akadt még néhány zenei-zseni és elhatározták, hogy rockbandát alapítanak. Ehhez kellett egy elektromos gitár, amit Brian apjával épített meg mintegy 18 hónap alatt (1963 augusztustól 1965 januárjáig). Szinte hihetetlen, hogy saját maguk készítették el! A gitár nyaka egy antik kandallókeretből, a bundjelzők pedig az édesanyja gyöngyház gombjaiból készültek, és az egész alig 8 fontba került. A vörösre festett hangszer a Red Special nevet kapta és Brian a mai napig aktívan használja! Brian pengetőnek egy hatpennys érmét használt, amely hamar kabalájává vált.
Barátjával, Dave Dilloway-jel (basszusgitár) több csapatban is megfordultak a középiskolás évek vége felé. Az igazán nagy durranás azonban az 1984 nevű együttes megalapítása volt, amelyben mellettük John Garnham (gitár), Richard Thompson (dob) és Tim Staffel (ének) szerepelt. Az együttes nevét a híres Orwell regény után kapta.
1965-ben leérettségizett, olyan sikerrel (4 A-level), hogy felvették a londoni Imperial College-be fizika-asztronómia szakra. Brian ekkor biztosra vette, hogy híres csillagász professzor lesz. A banda, noha a srácok messze kerültek egymástól, még két évig rendszeresen turnézgatott. Egy alkalommal az akkor még nem túl ismert Jimi Hendrix társaságában is.
A felbomlás egyik oka volt, hogy mind jobban elmerült tudományos kutatásaiban. Megfigyelő állást alakított ki Svájcban, majd a kedvezőbb viszonyok miatt Tenerifén. Kutatásait a Royal Astronomical Society c. tudományos lapban publikálta. Ennek köszönhette, hogy 1967-ben Sir Bernard Lovell megkérte, legyen segédje. Zenei karrierjét mégis fontosnak tartotta annyira, hogy visszautasította a felkérést.
A régi bandatagok közül ekkor már csak Tim Staffellel tartotta a kapcsolatot. Elhatározták, hogy egy új bandát alakítanak, de ehhez egy dobosra volt szükségük. Hirdetést adtak fel ezért, és Roger Taylor jelentkezett rá. Roger "régi motoros" volt, de a fővárosba költözése miatt éppen együttest keresett. Az új csapat a Smile nevet vette fel, logójukat Tim tervezte, aki az Ealing Művészeti Főiskolára járt.
1968-ban Brian személyesen II. Erzsébet királynőtől vehette át diplomáját a Royal Albert Hall-ban. Ezután a doktori cím megszerzése volt a célja, tanított az egyetemen, s egyik diákjába halálosan beleszeretett. Ő volt Christine Mullen, későbbi első neje.
A Smile sok fellépésen volt túl, leginkább Roger szülőhelyén, Cornwallban játszottak. Kisebb hírnévre tettek szert és a Mercury Records szerződést írt velük alá 1969 májusában. Egy hónap múlva elkészítették a hangfelvételeket és kiadták kislemezüket az USA-ban. A korongnak nem volt sikere. Tim elsősorban ezért, immár 1970-ben úgy döntött nincs értelme folytatni. Brian és Roger nem is tudta mihez kezdjen. Brian ekkor már javában a doktoriját írta, így nem különösebben vette zokon a történteket.
Változást Frederick Bulsara hozott, aki Tim évfolyamtársa volt és Roger szobatársa, így már régóta elkísérte a bandát a koncertekre. Freddie úgy érezte, kár lenne abbahagyni, és javasolta folytassák, ha énekes kell, majd ő az lesz. Brian és Roger beleegyezett. Már csak egy jó nevet kellett találni. Brian a Grand Dance-t javasolta, Roger a Rich Kids-et, de Freddie nyert a Queen-nel. A queen szó nem csak királynőt jelent, hanem homoszexuálist is az angol szlengben... Egy basszusgitáros azonban még hiányzott, de hamar megtalálták Mike Grose, Roger egykori iskolatársa és barátja személyében. Freddie ekkor döntötte el, hogy felveszi a Mercury nevet.
Mike augusztusra kilépett a bandából, helyébe Roger egy másik barátja, Barry Mitchell került, de csak januárig. Újabb basszusgitárost kellett találniuk, csak remélték, hogy véglegesen. Egy diszkóban összeismerkedtek John Deaconnal, aki, miután meghallgatták zenélni is, a Queen tagjává vált. 1971 februárján tehát kialakult a végleges felállása a Queen-nek.
Rengeteg gyakorlás eredménye volt a ritka fellépések utáni zajos siker. 1971 nyarán cornwalli turnéra indultak, de a középszerűségből ekkor még nem nőttek ki. Ehhez egy szerencsés véletlennek kellett történnie. Szeptemberben Brian egyik barátja elérte, hogy a De Lane Lea Studios velük próbálja ki új berendezésüket. A stúdió cserébe demofelvételeket készített nekik. Ekkor énekelték szalagra a Keep Yourself Alive (Brian), Liar (Freddy), The Night Comes Down (Brian) és a Jesus (Freddy) dalokat. A szalagot továbbították John Antony-nek, a Trident Audio Productions Ltd. alkalmazottjának, aki a főnökének, Norman Sheffield-nek. Ők korábban a Smile-t szerződtették, és felfigyeltek Roger és Brian látványos fejlődésére. 1972. március 24-n személyesen ment el Sheffield a Queen Forest Mill-i koncertjére, hogy meggyőződhessen jó helyre fekteti pénzét. A Tridenttel kiadói, gyártói és menedzsment szerződést írták alá májusban, és a Queen, igaz csak ősszel, stúdióba vonult, hogy a lemezkiadáshoz rögzítse dalait.
A szerződés és az első lemez kiadása között egy év telt el, a Trident nem siette el a dolgot, és felfedezettjeinek sem sok pénzt fizetett, mindössze heti 80 fontot, amit a későbbiekben sem emeltek meg sokkal. Az eltelt időben Freddie megtervezte az együttes logóját: a jellegzetes Queen-címert. Alapja a négy tag csillagképe volt. Briant egy rák, Rogert és Johnt egy-egy oroszlán jelképezte, Freddie Szűz csillagképére pedig a két tündér utalt. Ez is Freddie szójátékát mutatja, a tündér (fairy) az angol szlengben ugyanis szintén homoszexuálist jelent.
Még júliusban, nem sokkal a lemez megjelentetése után az EMI egy névtelen kazettát küldött a BBC-be. A BBC2 The Old Grey Whistle Test c. július 24-i műsorán le is játszották a Keep Yourself Alive-t és néhány más dalt F. D. Roosevelt kampányáról készült film háttérzenéjeként. A szokatlan műsor eredményeként másnapra már kiderült a titokzatos zenekar kiléte, és a BBC egyik zenei műsorába hívták meg őket, amely jót tett a friss album népszerűsítésének.
A banda nyáron elkezdte újabb albumának felvételeit, de Brian ekkor még a Stockwell Manor Comprehensive School-ban tanított és írta doktoriját. Szeptember 13-n Londonban volt egy nagyobb koncertjük, majd a Trident megszervezett egy angliai turnét, amely során a Mott The Hoople, amerikai együttes előzenekara lettek. A november 12-n kezdődő turné során mind híresebbek lettek, kezdték elhomályosítani a turné főattrakcióját, a Mott The Hoople-t. A kritikák élesek és kegyetlenek voltak az együttessel, de őket ez nem kényszeríttette változtatásra, hisz a közönség volt számukra a fontos. A sajtóval való rossz viszonyuk a későbbiekben sem változott. A sikeren felbuzdulva a turné észak-amerika ismétlését szervezték meg a következő évre.
A turné vége előtt a BBC újabb dalok rögzítését kérte az együttestől, amely december 3-n meg is történt. Ekkor játszották el a Great King Rat (Freddy), a Son And Daughter (Brian), a Modern Times Rock 'N' Roll (Roger) és az Ogre Battle (Freddy) dalukat. Ezek a korábban rögzített másik négy dallal együtt 1989-ben jelentek meg együtt egy lemezen Queen At The Beeb néven (A Beeb a BBC beceneve).
1974 januárjában befejezték a stúdiómunkát újabb albumukon és Ausztráliába mentek, hogy ott is bemutatkozzanak. Két koncertre szerződtek, de csak egy valósult meg, ugyanis több probléma adódott. Nem elég, hogy Brian karja megfájdult egy piszkos tűvel adott védőoltás miatt, mindezt tetézte, hogy komoly összetűzésbe keveredtek a helyi rendezőgárdával, akik a koncerten egyszer csak lekapcsolták rövid időre a világítást. A fiúk ezek után nem vállalták a további koncertezést, inkább hazamentek. Otthon a reptéren újságírók hada várta őket, mert mindenki azt hitte, hogy az angol királynő érkezik, nem "csak" a nevét viselő együttes. Mintegy kárpótlásul érte őket a hír, hogy az Év Legígéretesebb Tehetségei választáson másodikak lettek (Leo Sayer mögött), és megalakult az első hivatalos rajongói klub (Fan Club). Új albumuk pedig aranylemez lett.
Április közepén kezdődő észak-amerikai turnéjukon Brian még súlyosabb helyzetbe került, mint Ausztráliában, fertőző májgyulladást kapott, valószínűleg ugyanattól a piszkos tűtől, amivel ott már meggyűlt a baja. A turnét azonnal le kellett mondani, Brian hosszú időre, egy egész hónapra kórházba került. Helyükre a Mott The Hoople előzenekaraként a Kansas került. Brian alighogy felépült ismét a műtőbe került, most nyombélfekély miatt. A banda nem töltötte tétlenül az időt, amíg Brian kórházban volt, neki álltak egy újabb albumnak, amely év végére már megjelenhetett. Ez volt a Sheer Heart Attack, amely már platinalemez lett, és az USA-ban is bearanyozódott.
Őszre álltak össze, hogy az új albumot népszerűsítő angol turnét megkezdjék. A nagy keresletre való tekintettel meg kellett hosszabbítani, így csak november 20-n fejezték be, de csak Angliában, ugyanis eztán Svédország, Finnország, Belgium, NSZK, Hollandia és Spanyolország következett. Január végén már USA-ban turnéztak, 30 koncertet adtak. Noha Freddie szinte végig torokgyulladással küzdött, amely később is minden turnén kiújult, tökéletes show-t adtak elő. Áprilisban Seattle-ben befejezték a turnét, és a japán körút előtt útba ejtették Hawaii-t, hogy végre kipihenhessék magukat. Egy hétig tartott csak az üdülés, április 18-n már Tokióban fogadta őket mind szélesebb rajongótáboruk. Itt csak 8 koncertet adtak, májusban hazaértek majdnem féléves távollét után.
A kiadóval azonban komoly gondok voltak, mert a sikerek ellenére elenyésző pénz jutott el hozzájuk. Hiába tették ezt szóvá, a Trident nem változtatott, ezért felbontották velük a szerződést. A szakítás igen drága volt, százezer fontot kellett fizetniük és még néhány jogot adtak át. Mindez azt jelentette, hogy sikerre lettek ítélve, hisz máskülönben sosem fizetik ki adósságukat. Ez nem is váratott sokáig magára és nagyobb volt minden eddiginél és később jövőnél.
1975 nyarán nem csak a Tridenttől és Roy Thomas Bakertől váltak meg (ő még a Jazz album erejéig visszatért), hanem menedzserüktől, Tony Brainsby-től is. Helyébe John Reid lépett, aki Elton John menedzsere is volt egyszerre. Ez kezdetben egyértelműen jó döntésnek tűnt. Reid nyomban kicsikarta az EMI-nál azt az előleget, amiből ki tudták fizetni a Tridentet. Önállósították magukat, és minden eddiginél nagyobb költségvetésből neki kezdtek az új albumnak, az A Night At The Operának. Október végén megjelent a Bohamian Rhapsody, amely a lemezeladási listák legnagyobb sikere lett sorra az országokban. Sikerét mutatja, hogy a dalnak a rajongók új nevet adtak: Bo Rap-nek, Magyarországon pedig Bohém Rapszódiának keresztelték át. 9 hétig vezette a UK Chart-ot, a Queen egyetlen platina kislemeze lett (ráadásul újabb kiadása szintén, ami egyedülálló a brit zenetörténelemben). Természetesen ez is az év kislemeze lett.
A dalról Bruce Gowers rendezésében videoklip készült. Ez forradalmasította a könnyűzenei menedzselést. Ez volt az első eset, hogy reklámozás céljából készült filmfelvétel egy együttes daláról (korábban volt erre példa, de más műfajban, illetve a korábbi együttesek csak élőfelvételt rögzítettek). Eredetileg ezt is csak tartaléknak szánták, arra az esetre, ha a Queen nem tudna élőben fellépni, de végül ragaszkodtak a videoklip lejátszásához. Ezen klip a speciális effektjeivel (amelyek ma már igen ócskának számítanak) is sikert aratott, de fontos volt a sziluett megjelenése (a reflektorba néző 4 arcél), amely a Queen mintegy ismertetőjegyévé vált.
Az 1975-ös album neve a Marx-fivérek egyik filmjének nevét viseli (A Night At The Opera), Groucho Marx engedélyével, és a sikerre való tekintettel a következő is egy Marx-filmről kapta nevét (A Day At The Races). Noha Groucho egy nyilatkozatában nagyon szerette volna, ha a The Greatest Hits Of The Rolling Stones lett volna az újabb album címe, erre érthető módon nem került sor. Az album a Queen történetének legsikeresebb albuma a válogatásokat leszámítva. A Queen a csúcsra ért.
Az album turnéjából hazatérve, május 29-n Brian elvette feleségül barátnőjét. A banda pedig nekilátott a következő album, az A Day At The Races felvételeinek, amelyet aztán egy rövid angol turnéval szakítottak félbe. 1976. szeptember 18-n, Jimi Hendrix halálának évfordulóján, ingyenes koncertet adtak a londoni Hyde Parkban. A közönség létszámát 150-200 ezer közöttire becsülték, mindenképp ez volt a legnagyobb tömeg, amelynek a Queen addig játszott, egyúttal a mai napig a legnagyobb nézőszám a Hyde Park-i koncertek történetében. Az új album 1976. december 10-n jelent meg. A zenekar a nagyobb reklám kedvéért a sajtóbemutatót a Kempton Park-i lóversenypályán tartotta. Az EMI által szervezett futamon állítólag anélkül, hogy összebeszéltek volna, mind a négyen ugyanarra a lóra fogadtak, természetesen a nyertesre.
1977-ben a turné után Brian Lonnie Donegan nem túl sikeres albumában játszott két balladában, és a lapok máris a Queen szétválásáról cikkeztek. A banda frappáns választ adott a gonosz felvetésekre. Kiadták újabb kislemezüket, amelyre két olyan sláger került, amelyek a mai napig rendkívül gyakran hallhatóak: a We Are The Champions és a We Will Rock You. 1977. október 28-n megjelent a News Of The World album. A cím a lapok ellenük irányuló támadására utalt. Ekkor felbontották a menedzseri szerződést John Reid-del, mert nem volt képes ellátni egyszerre két ilyen nagy munkát, mint a Queen és Elton John menedzselése. A válás igen baráti volt, hisz Freddie Rolls-Royce-ának hátsó ülésén írták alá. Ettől kezdve az együttes magát menedzselte és a korábbinál nagyobb luxust engedtek meg maguknak (pl. az amerikai turnékra magángéppel repültek).
Novemberben tehát ismét Amerikában koncerteztek, már másodjára az évben, és a legnagyobbak kiváltságaként végig teltházzal. Pontosabban a daytoni koncertre csak a jegyeket sikerült mind eladni, a rossz időjárás miatt az utak járhatatlanok lettek és csak a legfanatikusabbal tudták élvezni az előadást, amely egy fűtetlen teremben zajlott a fűtőberendezés meghibásodása miatt. A turné hatalmas sikerének tudtában meglepő, hogy az album másik kislemeze (Európában a Spread Your Wings, Amerikában az It's Late) Queen-mércével mérve megbukott.
1978. június 15-n megszületett Brian első gyermeke, Jimmy. Ősszel pedig megjelent az album, mely a Jazz nevet kapta. 1979 januárjában az amerikai után európai turnéra indultak, az eddigi leghosszabbra. Skandinávia helyett a Mediterráneumba látogattak, Spanyolország és Jugoszlávia (Zágráb, Ljubljana) szerepelt a programban. Ezen turné előadásaiból összevágva készült el a Live Killers, az első válogatás albumuk (és dupla albumuk), amely júniustól volt megvásárolható. Márciusban pihenőt tartottak, ekkor vásárolták meg a montreux-i stúdiót.
Az új évet az új lemez befejezésével kezdték. Reinhard Mack új hangzást adott a zenekarnak, ekkor használtak először szintetizátort. A rajongók először döbbenten fogadták, hisz a Queen többek között arról volt híres, hogy a korszellemmel ellentétben szintetizátor nélkül játszottak, de mivel nagyon jól illeszkedett a banda zenevilágába, nem homályosította el sem Freddie hangját, sem Brian gitárjátékát, a rajongók könnyen elfogadták.
Rövid pihenő után 1981 februárjában, egy újabb japán turnét követően a zenekar Dél-Amerikába repült turnézni. A Queen volt az első zenekar, amely ilyenre vállalkozott a kontinensen, s ezzel számtalan követőnek taposták ki az utat. Korábban csak néhány latin híresség koncertezett itt (pl. Julio Iglesias), akik nem igényeltek nagy technikai háttért, és nem vonzottak ekkora tömeget. Az első koncertet Buenos Aires-ben adták a Velez Sarsfield stadionjában 1981. február 28-n. Ezt követően még négy teltházas stadion-koncertjük volt, és személyesen találkoztak a kor legnagyobb focicsillagával, Maradonával. Ezután Brazíliába repültek, két koncert erejéig, de ezek történelmi koncertek. A két előadást adtak a Sao Paolo-i Morumbi stadionban, mert a riói Maracanaban nem engedélyezték. Így is rock&roll történelmet írtak, hiszen ez volt a világ legnagyobb fizető közönsége egyetlen zenekar koncertjén. A két este alatt 260 ezren látták a Queen-show-t. A műsor végén a berendezéseket szinte csempészve kellett titokban kijuttatni az országból, mert a helyi törvények szerint alapos vizsgálatnak kellett volna alá vetni azokat, amely hónapokra tétlenségre kárhoztatta volna az együttest.
1981. május 22-n megszületett Brian második gyermeke, Louisa.
1981 végén megjelent a Greatest Hits, Greatest Flix és a Greatest Pix. A Greatest Hits válogatásalbum azonnal felkerült az angol slágerlistára és tizenegyszeres platinalemez lett az idők folyamán, minden idők legnagyobb példányszámban eladott válogatás albuma Angliában. A Greatest Flix a zenekar videoklipjeinek gyűjteménye úttörő volt, korábban ilyen jellegű kiadvány nem jelent meg. A Greatest Pix egy könyv, amely fotóit Jacques Lowe, Kennedy elnök egykori hivatásos életrajzírója válogatta össze, szintén nagy sikert aratva.
1982-ben a mérsékelt sikert hozó új album után következett az észak-amerikai turné, á, senki sem gondolta volna, hogy a Queen történetében az utolsó. Innen októberben Japánba mentek, azért is, hogy személyesen győződjenek meg egy furcsaságról. 1982. szeptemberében ugyanis egy japán lemezcég, a Mercury Records (amelynek semmi köze nincs Freddie-hez), kiadta a Gettin' Smile című lemezt. Először kalóz kiadványnak tűnt, de miután meghallgatta Roger és Brian, kijelentették, hogy ez egy valódi Smile lemez, bár egyikük sem emlékezett, hogy ilyen sok felvételt készítettek volna. 1982 decemberében a Queen tagjai bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe, mint Anglia legnagyobb jövedelmű cégvezetői.
Az időközben kitört falklandi háború miatt az argentin kormány betiltotta a Queen dalainak sugárzását és a tervbe vett újabb koncertet örök időkre megtiltotta. Azonban aligha emiatt jelentette be az együttes, hogy féléves, sőt talán egyéves pihenőt tart. Az oka inkább az állandó koncertezés megunása lehetett, illetve a legújabb albumuk sikertelensége.
Új és külön utakon jártak hát 1983 első félévében. Brian Los Angeles-be repült, és néhány közeli barátjával (Edward Van Halen, Alan Gratzer, Phil Chen és Fred Mandel) kibérelte az ottani Record Plant stúdiót. Brian vitt ugyan néhány alapötletet, a felvételek túlnyomó része mégis improvizáció volt. Mindent szalagra vettek, ebből született az októberben kiadott Starfleet Project mini album, amely mindössze három dalt tartalmaz.
A zenekar 1983 augusztusában újra stúdióba vonult, egy következő nagylemez terveivel. Az anyagot abban a stúdióban kezdték, ahol Brian-ék épp befejezték improvizációjukat. Ez volt az első és egyben utolsó alkalom, hogy a Queen Amerikában készített (részben) egy lemezt. Egy új film, a The Hotel New Hampshire megzenésítésére kaptak ugyanis megbízást. A dologból végül semmi sem lett, a filmbe nem rakták be a Queen-dalokat, akik morcosan utaztak így Európába, hogy Münchenben befejezzék az új albumukat. 1984 februárjában megjelent a The Works című lemezük, amely legnagyobb sikere a Radio Ga Ga kislemez lett. E dal 19 országban vezette a slágerlistát, csak éppen Angliában és USA-ban nem. Előbbinél a Frankie Goes To Hollywood Relax című száma (amely meleg-indulóvá vált) előzte meg egyedül, az USA-ban pedig kiderült, hogy a legjobb dalok közé nem lehet bekerülni turnézás nélkül.
A következő kislemez, az I Want To Break Free elképesztő klipjéhez Freddie egészen vicces jelmezeket kreált, a zenekar tagjai ugyanis a híres angol szappanopera, a Coronation Street szereplőinek jelmezeit viselték. A kérdésre, hogy "Miért?" Roger azt válaszolta, hogy megunta a komoly, súlyos videokat és elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassák, továbbra sem veszik komolyan magukat. Az amerikai MTV nem volt hajlandó lejátszani a klipet, mondván homoszexualitásra buzdít, ennek képtelenséget azonban hamar belátták és engedélyezték a sugárzást.
1984 áprilisában a Guild Guitars nevű cég árusítani kezdte Brian saját készítésű Red Special gitárjának hiteles másolatait. A modell, amelynek gyártását Brian ellenőrizte, BHM1 néven került forgalomba. Sajnos, nagyjából egy évvel később, Brian és a Guild a hangszer kinézetéről folytatott tárgyalását követően a Guild felfüggesztette a gyártást.
Noha évközben volt már két fellépésük San Remoban és Montreux-ben, a turné csak augusztusban kezdődött Belgiumban. Milánóban először koncerteztek, ezzel Olaszország szeretetét is elnyerték. A 23 előadásból álló sorozat után elfogadták a dél-afrikai meghívást, és Sun City-ben további hétszer léptek az október folyamán. Ez a kiruccanás azonban komoly problémát okozott, hiszen Dél-Afrika az apartheid miatt nem kívánatos ország volt a világ számára, és az együttest kizárták a zenei szövetségből, az ENSZ feketelistára tette őket, hiába állították, hogy nem politizáltak, hanem zenéltek, és a zene mindenkié.
Következő év április 13-ával elkezdődött az ausztrál turnéjuk, amely első állomása Új-Zéland volt, egészen pontosan Auckland. Szállodájuk előtt apartheid ellenes tüntetők fogadták őket, de később ilyen incidens már nem fordult elő. A Melbourne-i koncertet szinte sötétben játszották végig, mert meghibásodott a fénytechnikát vezérlő számítógép. A problémákkal, nem utolsó sorban a folyamatosan zuhogó esővel tarkított ausztrál turné után a zenekar Japánba ment. Ekkor tartottak utoljára koncertet e két földrészen.
1985. július 13. nevezetes nap a rock történetében, mert aznap tartották a Live Aid Global Jukebox rendezvényt, azaz egy világszerte közvetített megakoncertet a londoni Wembley Stadionban és Philadelphiában. Az etióp éhezők megsegítésére rendezett program szervezője, Bob Geldof minden sztárt személyesen győzött meg a részvétele fontosságáról, azonban elsősorban a Queen-nek lett ez fontos. A számtalan fellépő világsztár mindegyike 20 percet kapott, de az együttes erre a 20 percre három hétig készült, hogy minden tökéletes legyen. Az is lett. Az egész világ figyelte a koncertet, és a Queen-t a sajtó és a közönség a nap zenekarának kiáltotta ki. Egyöntetűen vallották: "A Queen ellopta a show-t!".
A Live Aid visszahozta azt a megbecsülést, amit dél-afrikai koncertjeiken vesztettek el, ezért az újabb fellépési ajánlatot visszautasították, helyette stúdióba vonultak egy új dal, a One Vision elkészítésére.
Russell Mulcahy rendező még közvetlenül a Live Aid koncert után kérte fel az együttest, hogy írjanak zenét készülő filmjéhez, a Hegylakóhoz. A film kasszasiker lett, nem utolsó sorban a banda dalai miatt. A filmhez írt dalokat néhány újjal 1986. június 2-n jelentették meg A Kind Of Magic néven. A címadó videoklipet egyébként Mulcahy rendezte. Az album azért csak ilyen sokára jelent meg, mert a bandatagoknak egyéb elfoglaltsága is volt. Brian magánéleti problémákkal küzdött, Anita Dobsont menedzselte, mind átlátszóbb módon, a sajtó persze alpárian tálalta az eseményeket.
Június 7-n újra akcióba lendült a Queen-gépezet egy minden korábbinál nagyobb európai turnéra. Elkezdődött a Magic Tour of Europe, amely egyik legfontosabb állomása a budapesti volt. Ez volt az első alkalom, hogy egy nagy rockbanda stadionkoncertet adott a keleti blokkban, a jegyek jó előre el is keltek. Itt találkoztak a Z'Zi Laborral, amellyel furcsa egyezséget kötöttek. Ők elénekelnek egy magyar népdalt a koncerten, a Z'Zi Labor pedig a veresegyházi asszonykórussal előadja a Rolling Stones Honkey Tonk Woman-jét. Mindkét fél eleget tett az egyezségnek. A koncertet a MAFILM rögzítette a Queen Films megbízásából, és az ország valamennyi 35 milliméteres kameráját össze kellett szedniük az eseményre. A film nem csak a koncertet mutatja be, hanem a tagok szabadidejébe is bepillantást enged, látható Brian, amint a Margitszigeten szórakozik. A filmet egyébként Zsombolyai János rendezte, és videofilmen is megjelent, a magyar mozikban is levetítették december folyamán.
Augusztus 9-n a zenekar egy különleges, az A Kind Of Magic borítója alapján kifestett helikopteren a Knebworth Parkba repült, a turné utolsó állomására. Egyúttal itt voltak a legtöbben, a rendőrségi becslés szerint mintegy 193 ezren, így egyúttal Anglia legsúlyosabb közlekedési dugójára is sor került, mert mindenki igyekezett hamar megérkezni. A koncert végén Freddie így búcsúzott: "Köszönjük! Csodálatosak vagytok! Jó éjszakát és szép álmokat! Szeretünk benneteket!" Ez volt a Queen utolsó koncertje.
Az 1987-es esztendő meghozta a harmadik csemetét a May-famíliába. A február 17-n született kislányt Emily Ruth-nak keresztelték.
1989 januárjában a Queen stúdióba vonult, hogy új lemezt készítsen. Talán Freddie halálos betegsége volt az oka, hogy új koncepcióval kezdtek a dalíráshoz. Eddig szinte mindig egy bandatag írta a szöveget és a zene nagy részét, most azonban alapvetően közös munkát végeztek a dalokon, persze ez nem jelentette azt, hogy egyes darabok nem jellegzetes hangzásúak. Ennek az egységnek a szimbóluma a május 22-én megjelent album borítója, amelyen a négy tag arcképét egybeolvasztották. Az album címe is találó: The Miracle - a csoda. Sorra készültek az albumról a kislemezek és a videoklipek, amelyeken Freddie borostás arccal állt a kamera elé, hogy a közelről már észrevehető AIDS-re utaló jeleket (Kaposi-szarkóma) eltakarja.
Az album Európában óriási siker lett. Azonnal szinte mindenhol a slágerlisták élére került, ennek tudtában meglepő, hogy a kislemezek közül a legsikeresebb is csak harmadik lett Angliában. Az I Want It All és a Scandal klipje szokványos volt, de a címadó dalé annál kevésbé. Gyermek hasonmásokat kerestek, és a négy kis győztes rendkívül ügyesen imitálta a valódi bandatagokat (Brian hasonmása a gitárpengetésben jeleskedő Paul Howard volt). Az Invisible Man klipjét számítógépes animációkkal tették szó szerint színesebbé. A videoklipek közül azonban a Breakthru került a legtöbbe, mintegy 380 ezer fontba. Az összeg jelentős részét a biztosítás tette ki, ugyanis egy száguldó vonaton forgattak. Kibéreltek egy Cambridgeshire-i magánvasútszakaszt régi gőzmozdonnyal és egy nyitott vagonon zenéltek. Szerencsére semmilyen baleset, sérülés nem történt a forgatáson. Nem sokkal később azonban Brian gördeszkázás közben eltörte karját...
A turnék helyett a rajongók kénytelenek voltak megelégedni egy új videokazettával, a Rare Live - A Concert Through Time And Space, amely a zenekar egész pályafutását mutatta be.
1989 novemberének végén a zenekar ismét montreux-i stúdiójukban volt, elkezdődtek a munkálatok az újabb, borongósabb hangulatú albumukon. Lassan haladtak, Freddie mind többet betegeskedett, de hallatlan akaraterővel gyűrte le fájdalmait.
1991. január 14-n a Queen megjelentette hat és fél perces, nagyszabású kislemezét, az Innuendot. Óriási siker lett, a zenekar megszerezte harmadik angol Number One-ját. Az azonos című album február 4-én jelent meg, és az is rögtön listavezető lett Angliában és Európában egyaránt, sőt az USA-ban is bekerült a legjobb harmincba. Az album egyik érdekessége, hogy a 19. században élt francia grafikus, Grandville rajzai díszítik. A videoklipen csak az együttesről készült animációk láthatóak, a tagok nem. A Jarry Hibbet animációi mellett gyurmabábúk ugrándozása és régi filmbetétek láthatóak, például magyar néptáncosok. A következő klipben már szerepeltek a bandatagok, Freddie azonban rettentő erős sminkben lépett kamera elé, hogy ne lehessen észre venni betegségét. Az I'm Going Slightly Mad klipet részben Freddie rendezte, sok humoros jelenet szerepel a majdnem végig fekete-fehér filmben.
Május 30-n vették fel a These Are The Days Of Our Lives videoklipjét, ez lett Freddie utolsó filmfelvétele, amely végén Freddie suttogja a szavakat: "I still love you" (Még mindig szeretlek). Az Egyesült Államok számára a videokliphez Disney animációkat készítettek. Az utolsó videoklip, a The Show Must Go On, már csak korábbi klipekből összevágott egyveleg.
Október végén megjelent a Greatest Hits II, és a Richard Grey által válogatott Greatest Flix II és a Greatest Pix II. Végül egy Box of Flix nevű különleges kiadványt is megjelentettek, amely a Flix One és a Flix Two mellett négy ritka felvételt is tartalmazott.
November 24-án Freddie harca az AIDS-szel véget ért, békésen elhunyt otthonában szerető barátai körében. Három nappal halálát követően alig ötven meghívott körében zoroasztriánus szertartású temetést tartottak. Freddie hamvait később a genfi-tó melletti kedvenc házánál szórták a tóba.
Freddie utolsó kívánságának megfelelően, a Terence Higgins Trust AIDS elleni harcát segítendő, kiadták a Bohemian Rhapsody - These Are The Days Of Our Lives kislemezt, amely első helyen kezdett az angol slágerlistán, és öt hosszú hétig ott is maradt. Több, mint egymillió fontot hozott AIDS alapítványi célra. Ezzel a Bohamian Rhapsody lett az egyetlen dal, amely kétszer lett a brit slágerlista vezető dala. Ez a kislemez lett az év legjobb kislemeze is. A díjkiosztó ünnepségen Roger és Brian bejelentették, hogy a Wembley stadionban, egy nagyszabású emlékkoncerten kívánnak végső búcsút venni Freddie-től. A jegyek másnap kerültek forgalomba, és anélkül, hogy a fellépők neve ismertté vált volna, mind a 72 ezer jegy elkelt alig négy óra leforgása alatt.
1992. április 20-n, húsvét hétfőn tartották ezt a hivatalos nevén: A Concert For Life: The Freddie Mercury Concert For AIDS Awareness koncertet. A stadion tele volt, és további egymilliárdan élvezhették a koncertet az élő közvetítésnek köszönhetően. Majd megalapították és bejegyezték a Mercury Phoenix alapítványt, hogy a Freddie Mercury Emlékkoncertből befolyt összeget kezeljék. Karácsony előtt megjelent dupla videokazettás változata a koncertnek, annak ellenére, hogy az előadás igen gyengére sikerült a fellépők Freddie-hez nem mérető kvalitása miatt. Sikert talán csak Lisa Stansfield George Michael duója aratott a közösön előadott These Are The Days Of Our Lives-szal, ezt a dalt 1993-ban egy kislemezen külön ki is adták.
Még áprilisban egy londoni reklámügynökség felkérésére Brian zenét írt egy Ford reklámkampányhoz. A végeredmény, a Driven by You olyan jó volt, hogy Brian november 25-n megjelentette első szóló kislemezeként. Az angol listán bekerült a legjobb 10 közé. Újabb számok is születtek hamarosan és a következő évre elkészült Brian első szólóalbuma (a Starfleet project ennek nem nevezhető), a Back To The Light.
Négy év munka után, 1995. november 6-n jelent meg a Queen huszadik, s egyben utolsó stúdiólemeze, a Made In Heaven. A lemez felvételei 1991 áprilisában kezdődtek és Freddie életének utolsó hónapjaiban szakadtak meg, a fiúk ezeket gyúrták dalokká.
Az album végzet-hangulatát két szám határozza meg: az A Winter's Tale, amely Freddie utolsó szerzeménye volt, illetve a Mother Love, Brian és Freddie közös dala, amely a Freddie által utoljára felénekelt hangokat tartalmazza. A Made In Heaven munkálatai főként a Queen montreux-i stúdiójában zajlottak, abban a svájci városban, ahol Freddie abban az időben lakott. Ezt a történelmi helyszínt örökítették meg a lemez borítóján egy tájfotóval, rajta a tóval, amelyre Freddie háza nézett.
Január 17-n Roger, Brian és John öt év után először lépett együtt színpadra: az esemény Maurice Béjart világhírű balettrendező párizsi előadása, a Ballet For Life volt. A darabban Mozart és a Queen zenéje is elhangzott. Az előadást a The Show Must Go On zárta, Elton John és a három Queen tag előadásában.
1997 novemberében jelent meg a Queen Rocks válogatás, amelyen a zenekar keményebb felvételeit gyűjtötték össze. A lemezen egy vadonatúj dal is szerepel, a No-One But You, amely az első olyan felvétel, amelyet a Queen Freddie nélkül írt és rögzített. A dal a rajongók kérése alapján kislemezen is megjelent. A Rocks lemez borítóján a Queen címer vadított változata látható.
Decemberben egy különleges válogatásra került fel Brian Who Wants To Live Forever című dala: az autóbalesetben elhunyt Lady Diana emlékére kiadott albumon.
1998 júniusában került a boltokba Brian második stúdióalbuma, az Another World. Brian és zenekara, amely a frappáns The Brian May Band nevet viseli, azonnal világkörüli turnéra indult, amelynek egyik állomása a budapesti Petőfi Csarnok volt október 12-n.
1999 karácsonya előtt újra megjelent az Under Pressure, méghozzá egy új, a korábbinál pergőbb ritmusú feldolgozás formájában. A kislemezt a QUEEN+ Greatest Hits III albumról másolták ki, amely főként a zenekar olyan felvételeit tartalmazta, amelyeket 1992 óta készítettek. Szerepelt rajta az Elton John-nal Párizsban előadott The Show Must Go On és egy remix is. Párhuzamosan került a boltokba a Greatest Flix III is, de egyik válogatás sem ismételte meg elődei elsöprő sikerét.
2000-ben a Five nevű fiúbanda feldolgozta a We Will Rock You-t, méghozzá Roger és Brian közreműködésével. A kislemez és a videoklip teljesen új közönségnek mutatta be a Queent. A dal listavezető lett Angliában. Sikerükön felbuzdulva a társulat Five + Queen néven három alkalommal is színpadra állt: a Brit Awards gálán, a Party in The Park fesztiválon, valamint a Millennium Dome-ben rendezett jótékonysági koncerten.
A Rock You mellett ilyenkor a Tie Your Mother Downt is eljátszották, megbotránkoztatva a tiniket kísérő anyukákat. Roger azon dühöngött, hogy a fesztiválokon rajtuk kívül mindenki playbackelt, a Queen rajongók pedig azt találgatták, miért maradt ki John ebből a felfordulásból.
Miközben Brian a Guns 'N' Roses következő albumán barkácsolt Axl Rose stúdiójában, Európában megjelent a Furia című, francia művészfilm zenéje, melyet teljes egészében Brian írt.
Az ezredfordulót az EMI azzal ünnepelte, hogy az év végén mindhárom Greatest Hits albumot egyben, Queen Platinum néven dobták piacra. A gyűjtemény értékét növelte, hogy mindössze 2 hétig volt kapható. Brian egész mást talált ki: feleségül vette Anita Dobsont, akivel viharos kapcsolata majdnem egy teljes évtizede tartott.
2001 márciusában a Queen bekerült az amerikai Hall of Fame múzeumba. A rendkívül nagy elismerést jelképező szobrot Roger, Brian és Freddie mamája vették át, majd (ezúttal már a hölgy nélkül) két dalt is előadtak nagy rajongóik, a Foo Fighters társaságában.
2001 nyarán kezdték vetíteni az Egyesült Államokban az A Knight's Tale (Lovagregény) című kosztümös filmet, melynek főcímdalául a We Will Rock You-t választotta a gyártó. Ami ennél érdekesebb, hogy a producer felkérte Robbie Williamst, hogy énekelje el a We Are The Championst a vége-főcímhez. Robbie, aki korábban több alkalommal is elmondta, mennyire szeretne a Queen énekese lenni, boldogan beleegyezett. Háttérzenészeknek természetesen a Queen tagjait kérte fel, akik - John kivételével - igent mondtak. Így született meg a dal új verziója, melynek videojában Roger és Brian azonban nem vállaltak szerepet. A további Robbie - Queen együttműködésről szóló pletykákat erősíti az a két tény, hogy Brian gitározott az énekes Eternity címmel nemrégiben kiadott dalában.
2002 tavaszán mutatták be a West Enden a We Will Rock You c. musicalt. A musical a Queen slágereiből áll, Brian és Roger hangszerelte, a szöveget pedig Ben Elton írta. A musical főproducere Robert de Niro, aki az együttes lelkes rajongója, és mint kiderült vagyonát is rendkívül ügyesen forgatja.
2004-ben újra összeállt a banda. Paul Rogers lett az együttes új énekese, ám John nem tért vissza. Ők hárman turnéztak a gyakorlások után 2006-ban három kiegészítő emberrel, többek közt hazánkban is.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés